Gróf Zichy Tivadar

Theodor Bela Rudolph Zichy, vagy ahogyan Magyarországon ismerték gróf Zichy Tivadar, “Tivi gróf” brit állampolgár volt. Édesapja gróf Zichy Béla Rezső többek között a Magyar Automobil Club egyik alapítója volt. Édesanyja, Mabel Elizabeth Wright Nagy-Britanniából származott, s ragaszkodott ahhoz, hogy gyermekeit hazai földön szülje meg. Tivadar 1908-ban született Sussex járásban, Eastbourne on Sea faluban. Fordulatos életének főbb mozzanatairól 1978-ban Londonban megjelent önéletírásában vallott szókimondó nyíltsággal. A That was no gentleman, that was Zichy című kötetből egy az életet lazán, könnyedén felfogó playboy képe rajzolódik ki, aki bármelyik nőt könnyedén megkaphatott, aki sosem vágyott családra, s aki nem bánt meg soha semmit. Tivadar a család vérvonalát egészen a honfoglalókig vezeti vissza. A legendárium szerint Árpádot egy Zich nevű mongol is elkísérte, s tőle származik a Gothai Almanachban, a nemesek 1763-1944 között publikált nemzetközi kalauzában külön fejezetet érdemlő Zichy család.

Visszaemlékezése szerint édesapja betegsége miatt már hét éves korában ő lett a családban a férfi. Nem csoda, hogy 16 évesen már nagykorúnak számított, s nem sokkal később autóversenyzésre adta a fejét. De erről valljon ő maga: “17 évesen keresztülverekedtem magam különböző ralikon, s sikerült a tizenötödk, a tizedik, majd a hatodik helyre befutnom. Azután megérkezett Ettore Bugatti az életembe és hét éven keresztül nem számított semmi más (kivéve a nők és az ital)” A hét év persze enyhe túlzás, hiszen sikercsillaga csupán két évig ragyogott: 1927-ben érte el első győzelmeit, majd 1929-ben csődbe jutott, s a hitelezők elől Nagy-Britanniába szökött.

“1928-ban megvásároltam egy 2,3 literes “Targa Florio-t”, amely nagyjából 200 km/h végsebességre volt képes, s hamar megtanultam annyira tisztelni, hogy rájöjjek, ezt a járgányt csak teljesen józan állapotban szabad vezetni” Zichy Tivadar gróf először 1928-ban hívta fel komolyabban magára a figyelmet, amikor a Nyíregyházán székelő Tiszántúli Automobil Club megbízhatósági túraútjának részeként, a rakamazi egyenesben megrendezett 10 kilométeres gyorsasági versenyen 187 km/h átlagsebességgel győzött. Zichy erre a sikerre így emlékezett vissza: “Az autó úgy ugrált az egyenetlen útfelületen, mint egy jo-jo. Akkor még nem találták fel a biztonsági övet, s nem léteztek bukósisakok sem. Csak úgy lehetett az ülésben maradni, ha belekapaszkodtam a kormánykerékbe, s a bal lábamat a kuplung alá dugtam, s mint egy zsoké a fenekemet szinte végig a levegőben tartottam. Más irányú elfoglaltságaim miatt csak egy nappal korábban érkeztem, s így nem maradt időm az útvonal tanulmányozására. Egyszercsak feltűnt egy bogárhátú híd, s rájöttem, hogy már nincs idő fékezni. A Bugatti elszállt, s kb. 10 méter repülés után az útpadkán landoltam, alig néhány centire egy almafától. Azt hittem, hogy az ütközés elkerülhetetlen, ezért a jobb kezemmel eltakartam az arcomat, míg a bal kezemmel továbbra is a kormányt markoltam. Az autó össze-vissza kacsázott, s éreztem, hogy lassan felborulok. Mai napig nem tudom, hogyan kászálódtam ki ebből a zűrből. A nézők egy emberként felkiáltottak, amikor látták, hogy keresztülszelem a levegőt, de mivel amikor landoltam, mindent hatalmas porfelhő borított, ezért ők sem tudták, hogyan kerültem el a fát és hogyan sikerült továbbhaladnom. Valami csoda folytán a helyes dolgot cselekedhettem. A Bug kiegyenesítette magát és a következő pillanatban már robogtam is tovább. Emlékszem, hogy a másodperc törtrészéig elcsodálkoztam, hogy még mindig élek. Hirtelen ráébredtem, hogy végig tiszta erőből tapostam a gázpedált, s valószínűleg ez mentett meg… Így nyertem meg a versenyt, hiszen a többiek érthető módon a híd előtt lelassítottak, így nem csoda, hogy a második helyezett átlagsebessége 20 km/h-val elmaradt az enyémtől” Zichy éveken át “hétről hétre” versenyautóba ült, “leginkább Közép Európában és a Balkánon. …Eszterházy Antal herceg, a mesésen gazdag Eszterházy dinasztia egyik tagja a nők szemében megtestesítette a mesebeli herceget. Magas és jóvágású volt, akibe rengeteg arisztokratikus gőg szorult, úgyhogy mindenkire, aki nem Eszterházy volt kíváncsian tekingetett, azon tűnődve, hogy vajon mi végre létezhetnek? … Amikor elkezdtem a 2.3-literes Bugattit vezetni, Antal, csak, hogy engem bosszantson vásárolt magának egy kétliteres “Grand Prix”-t. Három másik sofőrrel közösen versenyistállót alapítottunk, s a molsheimi gyárból leszerződtettünk egy mérnököt. Persze mindenkinek saját szerelője és segédei voltak. A csapatot H. gróf, egy rém kedves, elszegényedett osztrák arisztokrata vezette, aki a Bugattit képviselte”. Az intimitásokban sem szűkölködő fejezetből több érdekes részletre is fény derül gróf Salm-Hodgstraeten Hermann-ról, azaz H. grófról és a magyarországi Bugatti-állományról.

Zichy gróf karrierjének csúcspontja az 1928-as Svábhegyi verseny volt. A részben új útvonalon megrendezett futamon Zichy “megdönthetetlen rekordot” ért el. Három perc, 9.61 másodperces eredménye kapcsán a korabeli lapokban csakis felsőfokú jelzőkkel illették az ifjú sportembert. Csakúgy, mint a rakamazi verseny esetében, a svábhegyi “szenzációs” teljesítmény sem egészen úgy történt, ahogyan az újságírók tudósítása előadta. 1987-ben a Magyar Hírlapban a szintén nemesi származású Hertelendy László nyilatkozott Raoul Wallenbergről. Az interjúban szó esett a korabeli aranyifjúságról is: “Nagyon jóban volt Zichy Tivadarral, egy dúsgazdag arisztokrata fiúval, aki szórta a vagyonát, amíg volt. Zichy Tivi hivatásos autóversenyző volt, illuminált állapotban is, mint egy őrült száguldozott a Bugattijával. Néhány autóversenyző barátjukkal az Istenhegyei úton, a Kékgolyó utcától a mai Vörös Csillag szállóig vad iramban hajtottak fel a hegyre, s ebben a versenyben Zichy részegen felállított útvonalrekordját senki nem tudta megdönteni” Ez az állítás persze ellentmond Zichy Bugattival kapcsolatos kijelentésének, miszerint azt csakis józanon lett volna szabad vezetni, de a gróf jellemét ismerve, könnyen elképzelhető, hogy ezt a fogadalmát sem vette komolyan. Mint az korábban említettem 1929-ben Zichy gróf Nagy-Britanniába szökött. Ott pilótaként, filmrendezőként, majd fotósként csinált karriert. A második világháború előtt még többször hazatért. Az ötvenes évektől a Baron Studio alkalmazottjaként a gazdagok és híresek portréinak készítéséből élt. 1984. december 30-án, 77. éves korában önkezével vetett véget életének. Halotti bizonyítványában a foglalkozás mellett a “filmproducer” szerepelt.

Magyar GP Legendák (c) 2011. Juhász Krisztián